Az új termékek születésénél általában a saját igényeimből indulok ki. Először végiggondolom, hogy én mit és hogyan szeretnék, mit tartok praktikusnak és használhatónak, aztán tartok egy kisebbfajta közvélemény-kutatást. Amíg nem volt Facebook profilom, addig nagyjából a barátaim szólhattak bele a termékfejlesztésbe – de hála az magasságos internetnek, most már akár ti is. Ők persze duzzognak egy kicsit a privilégiumuk elvesztése miatt, de ez a 21. század, ezt kell szeretni. (Azért a ti véleményetek is fontos, kedves barátaim!)


Az első nagytáskákkal sem volt másképp a helyzet, kitaláltam, megszavaztattam, "legyártattam", elégedett voltam. Tetszett nektek is – csak egy dolog tért vissza rendszeresen, bumeráng módjára: miért nincs cipzár a nagytáskán?!
Persze, jó dolog a cipzár, de nekem egyáltalán nem hiányozott, sőt eszembe sem jutott, hogy kellene. És bevallom őszintén, egy ideig el is engedtem a fülem mellett ezeket a megjegyzéseket. Legalábbis azt hittem.
Aztán amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen is legyen az új nagytáska, a legváratlanabb pillanatban, valahonnan a semmiből bevillant, hogy cipzár kell rá. Pillanatra megálltam, hogy honnan is az ötlet, aztán rájöttem, hogy lassú víz partot mos.... és eszembe jutott még egy közmondás is: ha lúd, legyen kövér, így aztán 3 cipzár is van a táskákon!
És nem ez az egyetlen újdonság rajtuk. Az új modellek nagyon egyszerű formájúak, így jól érvényesül rajtuk a grafika. Egy kicsit kisebbek is lettek, mit a korábbi nagy táskák. Szerintem pont optimális a méretük, kényelmesen elfér bennük egy A4-es mappa (Istenem, az ehhez kapcsolódó kérdést is hányszor megkaptam már! :)) pénztárca+telefon alapcsomag, egy notesz, vagy könyv, egy nagyobb méretű tablet, egy esernyő és még egy laza nyári kardigán is. Viszont nem tudsz bele annyit pakolni, hogy leszakadjon a vállad.
És ha már a leszakadásnál tartunk: az új táskáknak bőrből készül a vállpántja! A cipzár mellett ez a legjelentősebb változás. Az újfajta pánt sokkal tartósabb, úgyhogy nem kell attól tartanod, hogy a sok használattól hamar tönkremegy a kedvenc táskád.
A színek és a grafikák változatosak, aki nem talál az ízlésének megfelelőt, az magára vessen! :) Válogathattok közülük majd a webshopban, a Palomában (1053 Budapest, Kossuth L. u. 14-16., nyitvatartás: kedd, szerda, csütörtök: 11-19 óráig), vagy a most vasárnapi WAMP-on (2016. 05. 08. Erzsébet tér), ráadásul bevezető áron! A nagyközönségnek a Paloma szülinapon mutatom majd be ezt a kollekciót május 7-én, szombaton (11-19 óráig várunk titeket minden féle izgalmas programmal).
És sose adjátok fel, mindig mondjátok az igényeiteket! Ahogy látjátok, van esély, hogy megvalósuljon. Ti pedig, cipzár-szerelmesek, nektek szinte kötelező beszerezni egyet a legújabb RothAniko nagytáskából!

Ez még itt a prototípus végső változata, jóóó sok cipzárral

Ők az igazán tavaszias darabok

Ennél a garfikánál a sötétkék színt szavaztátok meg, de az első szériában lesz mindkét színből

Itt szinte holtverseny volt a piros és a zöld variáció között, így biztosan lesz mindig, mindkét színből

És végül, de nem utolsó sorban, egyik személyes kedvencem ez a madaras garfikám. A többség itt is a sötétkéket szavazta meg, de szerintem ennek a grafikának kimondottan jól áll a világoskék, majd meglátjátok! :)

 

Olvastad már?

Archívum

Powered by mod LCA