Azt nem lehet mondani, hogy keveset utazom. Oké, Z után bőven le vagyok maradva, de Z extrém. „Nem is igaz! – mondaná – Csak ti mindig elfelejtitek, hogy én már kb. mindig itthon vagyok!” Szóval annyira sokat soha nem utaztam, mint ő anno, de azért jó sok helyen jártam már én is. Mert még mindig az utazás az, ami a leginkább feltölt, és még most is megyek – de egész másképp. Lehet, hogy azért, mert már sok mindent láttam, lehet, hogy azért, mert Milos is van, de már nem a jet leges távoli úti célokra vágyom, ahova minimum 2 hétre kell menni. És nem is feltétlenül az egy hetes tengerparti napozásra (mondjuk arra régen sem nagyon), sem a végeláthatatlan autókázásra, repülésre, vonatozásra.

Azt kell, hogy mondjam, hogy mostanában nekem a Balaton a Riviéra. Amúgy ezt a szlogent régen tök nagy baromságnak gondoltam, hogy ezt csak azok mondják, akik nem jutnak el távolabbi, sokkal izgalmasabb helyekre, és így próbálják nyugtatni magukat.
Hát, be kell valljam: nem volt igazam!
Már egy ideje talán szívesebben megyek a Balcsira, mint a tengerpartra. Egy: nem kell annyit utazni. Kettő: nem csípi a sós víz a szemem. Három: az most nem jut eszembe... *
De az igen, hogy az idén milyen jó kis nyaralásaink voltak a Balatonon!
Voltunk vagy 3-4 alkalommal (szigorúan mindig máshol), egy-egy hosszú hétvégére családostul és bringázni a csajokkal. Mindegyik nagyon szuper élmény volt.
A bringázás a szokásos, csajos, szerintem arról már meséltem tavaly is. Igaz, az idén megnehezítettem egy kicsit a saját életemet. Jó ötletnek tűnt kölcsön bicikli helyett a saját, régi „jól bevált” biciklimet előtúrni, és azzal tekerni a Balaton partján. Mert az menő. Vintage bicikli, hahaha... Lehet, hogy régen jó volt, de cseppet eljárt felette az idő, a badacsonyi lejtőn lefelé száguldva eléggé féltettem az életemet. És nem azért, mert annyira frankón gyorsult, – inkább azért, mert annyira recsegett, ropogott, kattogott, hogy azért rimánkodtam az égikhez, hogy mindketten maradjunk egyben. De túléltem, és így lett egy sztori, amit lehet majd mesélni még egy ideig.
A Balaton szuper, tényleg, de azért az országhatárt is át kell lépni, az valahogy még mindig szükséglet, gondoltuk ezt a nyár tervezésekor. Itt is életben voltak a fent említett szempontok, úgyhogy a nem túl távoli Csehországot választottuk, és csak 4 napot töltöttünk ott. Szuper volt, és pont elég. Megnéztük Cesky Krumlovot, ami elvarázsolt minket, Prágát, ami hozta a már megszokott formáját, hazafelé beugrottunk Ceske Budejovicébe, ettünk knédlit (majd minden nap), ittunk finom cseh söröket, láttunk csudaszép dolgokat, és feltöltődtünk.

Szóval az idei nyár a mi kis családunknak a minivakációkról szólt, és abszolút nem bántuk meg a döntésünket. Kikapcsolódtunk, feltöltődtünk, és energiát gyűjtöttünk a karácsonyozáshoz. Na jó, ahhoz a többieknek nem kell annyi energia, de nekem ez a leghúzósabb időszak (ezt már mondtam, meg amúgy is tudjátok) Úgyhogy nyáron próbálom begyűjteni, és minél tovább megőrizni a forró napsütés melegét – és valahogyan áttranszportálni azokra a napokra, amikor a Vörösmarty téren fagyoskodom. Ez jól hangzik, de ezért elárulom, hogy eddig kevés sikerrel jártam.
De most még duzzadok a nyári energiáktól, és azt hiszem, hogy idén sikerülni fog!
Gyertek majd el ti is a Vörösmartyra, és nézzétek (nézzetek) meg! A nagyon fázósak pedig jöhetnek majd az Allee-ba, mert idén ott is megtalálható leszek, de erről majd még mesélek, egy következő posztban.

*közben eszembe jutott: itt is ugyanolyan szépen süt a nap!

Most őszintén, nem idilli?

Szerencsére útba esett egy borfesztivál, pont a bringa túránk kellős közepén ;)

Ez is Balaton, méghozzá Keszthely

A táska, ami mindenhová elkísért

Szinte mindegyik balatoni albumomban van kacsás kép...

Olvastad már?

Archívum

Powered by mod LCA