Vidéki lány vagyok - mondjuk ezt már mondtam párszor - de most muszáj újra megemlítenem. Ugyanis valamelyik nap lementem Zsuzsihoz a zöldségeshez, és az a csodálatos, befőzésért (is) kiáltó gyümölcsözön eszembe juttatta a régi emlékeket. Te jó ég, mennyire király volt.

Amikor pizsiben kimentem a kertünk széléhez a málnásba (ok, igazából egy 1 méter hosszú málnasorra), és teleettem magam a langyos málnaszemekkel... mmmm, ez az, amit sohasem tudnék megunni. Szerintem egész nap, vagy héten ellettem volna málnán. És még így is maradt volna annyi, hogy kijöjjön pár üveg málnaszörp.
Aztán a szüleim növelték a tétet, vettek egy szőlőt. Engem mondjuk a szőlő annyira nem hozott lázba, de a benne lévő 2x2 m-es málnás! Az annál inkább!! Még úgy is, hogy a mi (gyerekek) feladata volt a málnabetakarítás. Rengeteg szúnyoggal kellett megküzdeni, és a levelek alatt megbúvó szemeket is fel kellett deríteni. Nem nagyon szerettük csinálni, de a málna, amit megehettünk, mindenért kárpótolt. (Egyébként a málnaimádat lehet, hogy genetikus, mert Milos is odavan érte, ugyanúgy csipegeti mint én anno, és ugyanúgy szeretik őt is a szúnyogok....)
Egyértelműen a málna volt a nyerő gyümölcs, de azért a többi termést sem hanyagoltuk el.
Termett a mi nem túl nagy kertünkben meggy, barack, eper, sőt, még zöldségek is, hogy lehessen belőlük pl. savanyúság. A szomszédoknál meg más termett, úgyhogy egész nyáron ment a cserekereskedelem rendesen. Mert ugye kinek van kedve egy egész fányi gyümölcsöt már akár leszedni is, nemhogy befőzni. És persze a változatosságra is volt igény! Úgyhogy mindenki elosztogatta a saját termésének egy részét, és szívesen vette mások másfajta terméseit. Így aztán egész nyáron ment a befőzés, nálunk is, őszre pedig alaposan megtelt a spájz befőttel, lekvárral, savanyúsággal, szörppel.
Egy ilyen gyerekkor után naná, hogy én is folytattam a hagyományokat. Eleinte nagyon vitt a lendület, készültek a lekvárok rendesen. Igaz, városi - dzsemfixes - változatban, de az is nagyon jó volt. Mentünk, szedtük az epret tűző napsütésben, a szedd magad földeken. Alapvetően lekváralapanyag-beszerzés volt a cél, de nem kevés mennyiség került a hasunkba is - amit néha napokig nyögtünk :) Aztán hazamentünk, és éjszakába nyúlóan főztük a lekvárt a barátokkal.
Az idő előrehaladtával már a szedésről is lemondtam, és a piacon vettem az alapanyagot. Mondjuk narancsdzsemet nehéz is lett volna másképp főzni. Amikor télen is rajtam volt a befőzhetnék, akkor készült életem első - és egyben utolsó - narancsdzseme. Bazi jó volt, az igaz, de a hártyáházás...azt nem kívánom senkinek. Tudományos, fantasztikus műfaj, nem nekem való.
Ahogy múltak az évek, a lelkesedés is. Na meg jött Milos, én meg nem az a klasszik gyesen lévő anyuka voltam, aki ebben az időszakban döbben rá, hogy milyen jó is háziasszonynak lenni. Sőt. Úgyhogy azóta visszaszállt a feladat Anyura, ha tudunk persze megyünk mi is segíteni, ki nem hagynánk egy befőzős hétvégét! Az ő termésére hagyatkozunk. A nagy kedvenc most a meggy, minden formában. Szörp, lekvár... nyitottak vagyunk minden megoldásra.

Azért a befőzéstől nem tudok teljesen elszakadni! Úgyhogy most épp azon gondolkodom, hogy milyen befőzőcímkéket tervezzek. Egyáltalán tervezzek-e?
Az egyik barátnőm mondta, hogy milyen klassz lenne, és hogy ő tuti használná - nekem meg megtetszett az ötlet. Ti mit szóltok? Örülnétek neki?
Várom a véleményeket, írjátok meg nekem kommentben mit gondoltok?!

Addig megyek, megiszom egy pohár jéghideg, házi bodza szörpöt :) Jah, és persze a tuti befőző receptekhez is ajánlom magamat!

Ez a tavalyi termés egy része, még befőzés előtt

Milos imádta az egész befőzős mókát, és a végeredményt is

Meggy meggy meggy és még mindig meggy, úgy éreztem soha nem fogy el....

Itthon ma már csak frissen esszük a gyümölcsöket, a befőzésig nem jutunk el vele

 

Olvastad már?

Archívum

Powered by mod LCA